Elhunyt az ország egyik legismertebb kakasa
Sanyi éveken keresztül háborítatlanul élt Békéscsaba egyik terén, de pár hete támadás érte, amiből nem tudott felépülni.
Sanyi éveken keresztül háborítatlanul élt Békéscsaba egyik terén, de pár hete támadás érte, amiből nem tudott felépülni.
A jelenlegi kulturális háborúk alatt a nyugati világ sosem látott nyomás alatt áll, hogy ne csak a vallásától, hanem minden történelmi eredményétől is elforduljon.
Harkivot csütörtök este súlyos rakétatámadás érte.
A rendőrség csütörtökön letartóztatta az egyik gyanúsítottat.
„Őszintén reméljük, hogy Robert Fico hamarosan felépül” – fogalmazott az ukrán elnök.
Kicsoda ez a megosztó szlovák politikai veterán, aki ellen merényletet hajtottak végre?
„Imádkozunk a mielőbbi felépüléséért” – írta a magyar kormányfő a közösségi oldalán.
Imádkozunk a mielőbbi felépüléséért.
A Légynek nevezett bűnözőt és társait jelleg első számú közellenségként kezeli a francia állam.
„A helyzet nehéz” – vallott az ukrán fegyveres erők főparancsnoka.
Erről ír a Telegraph.
Egyik oldal sem ússza meg: baloldali és jobboldali politikusokat is erőszakos támadások érnek Németországban.
Mi ez a legújabb radikálfeminista őrület arról, hogy egy medvével szívesebben találkoznának a nők a sötét erdőben egyedül, mint egy férfivel? Veczán Zoltán írása.
Zelenszkij szerint a rekordmértékű támadás miatt az ukrajnai emberéletek megóvása érdekében most égető szükség van légvédelmi rendszerekre és a fegyverekre.
Európai hírszerzők szerint a Kreml ügynökei titkos robbantásokat, gyújtogatásokat, infrastruktúra elleni támadásokat készítenek elő, és egyre kevésbé aggódnak a potenciális civil áldozatok miatt.
Az amerikai lap információiról még Németországban sem tudnak.
A hatóság leszögezte, nem terrortámadás történt.
A légiriadót jelző szirénák csak pár perccel a támadás előtt szólaltak meg.