A szuperszexi Eve az ellenséges lényekkel teli Földön szinte csak a játékos és Adam segítségére számíthat.
Nyitókép: Böjtös Gábor (PlayStation 5 rendszerrel)
Aki manapság rendszeresen foglalkozik videójátékokkal, érdeklődik az ipar iránt, az már jól tudja, hogy egy trailer vagy bejelentés még nem jelent semmit, ahogy egy „Project” kezdetű vagy végű cím sem. Az adott projekt ugyanis teljesen megváltozhat, soha nem gondolt címet kaphat, akár éveken vagy egy évtizeden át tartó pihenőpályára kerülhet,
sőt az is előfordulhat, hogy olyan fejlesztői pokolba jut, ahonnan már soha nem szabadul.
És hát be kell valljam, hogy az elsőre 2019-ben felbukkant Project Eve-ből ezek közül bármit kinéztem volna.
Merthogy a Project Eve az első bemutatónál nem tűnt többnek egy jópofa techdemónál, amely leginkább a női domborulatokra és azok mozgására van kiélezve. Persze volt már hasonlóra példa, elég csak a méltán népszerű Dead or Alive című verekedős játékra gondolni, amit a japán Team Ninja hozott tető alá, először még 1996-ban.
A Project Eve egyik nagy vállalásának azonban már ránézésre is a látvány tűnt, ami a koreai Shift Up stúdió részéről nem tűnt teljesíthetetlennek, már csak abból kiindulva sem, hogy a szintén koreai Pearl Abyss évekkel ezelőtt milyen minőséget prezentált a Black Desert Online-ban.
Ettől függetlenül, az eleinte még PC-re, PS4-re és Xbox One-ra beharangozott Project Eve nem tűnt többnek egy bazári mutatványnál, amit sokan csak, pardon my french, segg-szimulátornak kezdtek el hívni, pláne a hivatalos bejelentés után, ami már PS5-exkluzívként és Stellar Blade-ként hivatkozott a játékra.
És ezek az előítéletek sokaknál rögzültek, egészen április legvégéig, mikor az egykori Project Eve nemcsak elérhetővé vált, de fel is robbantotta az internetet.
A történet egy kicsit Dark Souls-osan van előadva, vagyis kevés érdemi információt kapunk, a történet darabkáit egy ideig mi rakosgatjuk össze az elkapott félmondatokból és jegyzetekből. A lényeg, hogy a naytibas nevű szörnyek elleni háborúban
az emberiség alulmaradt, elhagyta a Földet, azonban az emberkéz alkotta Mother Sphere módosított angyalai időnként megpróbálják visszaszerezni a bolygót.
Így érkezik meg a planétára Eve, a 7. légi osztag harcosa, aki a teljes hadtestet elveszíti a kezdeti összecsapásban.
Már Eve is otthagyná a fogát, de megjelenik Adam, a földi férfi, aki a kevéske túlélő egyike, a páros pedig innentől kölcsönösen segíti egymást. Ennek köszönhetően jut el Eve az utolsó bástyaként szolgáló városba, Xionba, közben pedig missziójaként célba veszi a legfőbb naytibas-t, akihez néhány kiemelt szörnyetegen át vezet az út. És kalandjai során persze olyan információkra is rábukkan, amik alapján a világ közel sem az, aminek látszik, Eve valósága pedig egy álom, vagy éppen rémálom, amiből az ébredés szinte lehetetlen.
Ha valakinek a 2017-es NieR: Automata ugrana be, az nem a véletlen műve. A japán PlatinumGames fejlesztette akció-RPG, akkor
simán az év játéka volt, olyan érzelmi mélységgel és egzisztenciális kérdésekkel, hogy a fal adta a másikat, míg a valódi pofon igazából egy-egy kisebb történetszállal érkezett.
A külső nézetes, akció-szerepjáték Stellar Blade pedig sokszor bizony az Automata nyomában jár, méghozzá nem is kicsit. A nyitott világ-zárt világ részek, az akció, a női főhős, a történet egy-egy részlete, de még a zene is egy az egyben idézi a modern klasszikust.
Ettől függetlenül a Stellar Blade képes arra, hogy az egyértelmű párhuzamok ellenére is mutasson némi egyéniséget, sőt úgy ragadja el a játékost, hogy azt semmiképpen se zavarja a hasonlóság. Emellett nem gyenge fegyvertény a látványvilág, ami sokszor kifejezetten erős, és a harcrendszer, ami gond nélkül száll ringbe a NieR hasonló képességfát bemutató akcióival. És persze
ott van Eve, aki tipikus koreai elképzelés alapján, babaarccal és nagy szemekkel rabolja el a közönség szívét, közben eyecandy-t kínálva
a férfiaknak és akár még a nőknek is.
Eyecandy: a szem és a cukorka szavakból összerakott kifejezés logikusan lebontva, kicsit csúnyán megfogalmazva azt jelenti az angolban, hogy „amin a szem szívesen legel, amit szívesen szopogat”.
Avagy eyecandy lehet egy jó nő (lányok esetében: jó pasi) – avagy egy sorozat vagy videójáték esetén egy jó nőkkel teletömött sorozat, egy dekoratív hősnőt felmutató videójáték is az eyecandy kategóriába sorolható.
Ráadásul Eve tényleg olyasfajta domborzattal rendelkezik, hogy abból olyan tananyag lehetne, amit annak idején én is szívesebben tanultam volna meg földrajzból, ráadásul ezt szolgálva töméntelen mennyiségű ruhát nyithatunk meg számára a játékban, vagy éppen vásárolhatunk meg valós pénzből, amit követően a leányzót kedvünkre öltöztethetjük át sokat mutató, már-már fehérneműszettbe, vagy éppen dögös harcos öltözékbe.
Legalábbis a különböző értékeléseket összegyűjtő oldal, a Metascore felhasználói értékelései alapján a Stellar Blade minimum 2024, de talán minden idők legjobb PS5-ös játéka, amiben azért érzek némi túlzást, és amit némileg árnyal a kritikusok véleménye. Mert a koreai játék valóban remek, nagyon élvezetes a harc, itt-ott képes meglepetéseket is okozni, továbbá kiváló érzékkel keveri a játékstílusokat (a belső terekben lövöldözés is elég erős a horrorszerű megoldásokkal), de azért nehéz felednem, hogy minden ízében egy másik klasszikust másol, méghozzá nem is visszafogott módon.
Stellar Blade (PS5)
Igen, Eve valóban nagyon mutatós a képernyőn, és az sem érdekel annyira, ha egy réteg habzó szájjal veri az asztalt, miszerint túlszexualizált a karakter, mert személy szerint
szívesebben nézem a Stellar Blade hősnőjét 30-40 órán át, mint például egy Gears of War vagy God of War kigyúrt férfi karakterét, de akkor sem ez egy videójáték legfőbb pozitívuma.
A koreai csapat technikailag remek, de nem hibátlan játékot készített, ami után érdekel, mit tudnak még felmutatni, de az értékelések és a visszajelzések kiválóan mutatják azt a trendet, miszerint ha manapság valami tetszik a tömegnek, azt minden ellenvetés, minden kritika nélkül nyelik, mint kacsa a nokedlit. Legyen szó videójátékról, filmről, politikai messiásról vagy bármi másról.
2009-ben először csak egy zenés videó volt, amiről sokan nem gondolták volna, hogy tényleges videójátékká válik, mára mégis franchise és popkulturális ikon vált belőle.
Egykoron presztízsnek számított egy jó szimulátor kiadása, ma meg már mindenki készít valamilyet.
A járt utat járatlanért el ne hagyj, tartja a mondás, amit láthatóan a japán játékfejlesztők is jól ismernek, elvégre kimondottan ügyeltek arra, hogy a bevált elemeken ne változtassanak.
1992-es indulása óta az Alone in the Dark-sorozat hosszú és rögös utat járt be, de érdemei vitathatatlanok. Az új epizód ettől persze se jobb, se rosszabb nem lesz. És hogy milyen ténylegesen?
Az amerikaiak és angolok gyorsan feladták, ám a magyar csapat állta a sarat. Miben jobbak a magyarok, mint az angolszászok? Dupla interjú!
Az ukránok kérvényezték Amerikánál, hogy orosz területeket támadhassanak az USA fegyvereivel.
A nyugati vágyvezérelt gondolkodás szerint a háború után Oroszország visszatér majd a nyugati orientációhoz, hiszen az európai kultúrkörbe tartozik – a valóság azonban nem ez.
Ehelyett azt ecsetelte, hogy az összes kampánya minden magyar jogszabálynak megfelelő módon történt.
