Nonbináris svájci énekes jöhet, jobboldali csúcsjelölt nem – így döntött az Eurovízió szervezője

2024. május 14. 10:38

Csak az vitatkozhat, aki hisz a spitzenkandidat-rendszerben.

2024. május 14. 10:38
null

Nyitókép: Tobias SCHWARZ / AFP

Csúcsra járatja a demokráciát az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU): az általuk május 23-ára szervezett EP-választási vitára sem fogják beengedni a jobboldalt. Ennek oka, hogy az Európai Néppárttól jobbra álló két frakció, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) és az Identitás és Demokrácia (ID) nem támogatja a spitzenkandidat-rendszert – azaz azt, hogy az Európai Parlament frakciói által megjelölt csúcsjelöltek közül kerüljön ki az Európai Bizottság elnöke.

Ez a rendszer eddig összesen egyszer működött, 2014-ben, amikor valóban Jean-Claude Juncker néppárti csúcsjelölt lett az Európai Bizottság elnöke – de se azelőtt, se azóta soha.

2019-ben Ursula von der Leyent a néppárti csúcsjelölt, a bajor Manfred Weber ellenében, Angela Merkel és Emmanuel Macron, valamint a V4 alkujával választották ki a pozícióra, az EP-ben pedig épp csak megkapta a hivatalba lépéséhez szükséges többséget.

A spitzenkandidat-rendszert azon túl, hogy a gyakorlatban nem igazán működik, az ECR és az ID elvben sem támogatják: azt gondolják, hogy az Európai Parlamentnek a szerződések szerint nem dolga bizottsági elnököt jelölni, ez a tagállamok feladata. „Szerintem az egész spitzenkandidat-rendszerből egy vicc lett” – nyilatkozta az ID-frakció főtitkára, Philip Claeys. Ezt a politikai pozíciót ugyanakkor az EBU nem fogadja el legitimnek, így a dán Anders Vistisen, aki a Studio Europa Maastricht és a POLITICO közös vitáján képviselte az ID-t, nem mehet el a vitájukra, ahogy a Maastricht-vitáról is hiányzó ECR sem.

„Látjuk, hogy cenzúráznak az európai közmédiumok”

idézi Vistisent a POLITICO. A brüsszeli lap attól tart: „az ID kizárása bátorítani fogja azt a jobboldali érvelést, hogy antidemokratikus módon zárják ki fontos parlamenti feladatkörökből, ahol egyfajta cordon sanitaire megakadályozza őket bizottságok elnöklésében és törvényhozási tárgyalások vezetésében”. Emellett – mint azt elismerik – nem csak az EP-ben érezheti magát kizárva a jobboldal, hiszen nemrégiben három brüsszeli polgármester is megpróbálta betiltani a NatCon konferenciát, melyen Orbán Viktor is részt vett.

Mindeközben valójában arról sincs megegyezés, hogy mitől spitzenkandidat a spitzenkandidat, és milyen szabályok vonatkoznak a jelölésükre. Magát Von der Leyent is sokan tartják „kamu-spitzenkandidatnak”, hiszen európai parlamenti mandátumért nem versenyez, azaz nem lehet rá szavazni – s ugyanígy jár el kihívója, a szocialista Nicolas Schmit, akit a Szocialisták és Demokraták két előző csúcsjelöltjével, Martin Schulzcal és Franz Timmermansszal ellentétben szintén csak a bizottsági bársonyszék érdekel, az egyszerű EP-képviselői mandátum nem.

Aztán a Zöldeknek Bas Eickhout és Terry Reintke személyében rögtön két spitzenkandidatjuk is van, miközben a Bizottság egy elnökkel működik, a liberálisok pedig mindjárt három spitzenkandidatot jelöltek, akik közül mindhárman kizárták, hogy a bizottsági elnöki pozíció – a csúcsjelölti rendszer lényege – érdekelné őket.

Az EBU nem most tesz először rossz fát a tűzre: az idei Eurovíziós Dalfesztivált is botrányok övezték, persze nem a nembináris svájci énekes nyilvánvalóan politikailag motivált győzelme miatt. Az európai antiszemitizmus erősödésének jeleként a dalfesztivál malmői helyszíne előtt ezerszám gyülekeztek a palesztinpárti tüntetők, az Izraelt képviselő Eden Golant pedig színpadra lépésekor egyszerre tapsolták meg és fütyülték ki. Emellett a palesztinpárti tüntetők ribilliójától félve az EBU kitiltotta a rendezvényről az összes zászlót a résztvevő országok lobogóin kívül. Bár ezzel a palesztin zászlót vették célba, az EU zászlaját sem lehetett lengetni – miközben az Eurovízión szintén szereplő Grúziában épp EU-s zászlókat lobogtatva tüntetnek az utcákon az ügynöktörvény ellen. „Észbontó, amit az EBU csinált” – nyilatkozta a POLITICO-nak Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság az európai életforma promotálásáért felelős alelnöke.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:31
🍓 ️ ­­É­­­r­­­t­é­k­­e­l­­­d­ ­­a­ ­­­s­­z­­e­x­­i­­­ ­­p­­­u­­n­c­­i­m­­a­­t­ 👉 𝐖­𝐖­­𝐖­­.­­𝐗­­𝟏­­­𝟖­.­𝐅­­𝐔­­𝐍
Reszelő Aladár
2024. május 14. 20:42
Amikor meglátok egy EU zászlót, akkor az öngyűlölet az első, amit érzek. És mivel utálom gyülölni magam, így az EU zászlót sem kedvelem. A nem bináris nem tudom hogy húggyozik, gondolm ha vagiája van, akkor állva egy piszoár előtt, mert még nőnek néznék. A spitzenkandidat okoskodást pedig nehéz rendszernek nevezni, ha csak egyszer volt. Az ötlet amúgy jó, csak szokás szerint a szavazókkal nem közölték.
I feel the earth move under my feet
2024. május 14. 12:51
Ahh, a büszke hexadecimális...
Chekke-Faint
2024. május 14. 12:11
Pöcegödör újragondolva....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!