Posts Tagged ‘gigapanoráma’

Próbafelvétel, országos rekord

szombat, június 26th, 2010

Még február végén határoztuk el, hogy elkészítjük Pécsről a világ legnagyobb, 27 gigapixeles panorámafotóját. Azóta a választási és kormányalakítási őrület, a Biszku-film és hasonlók kötötték le erőink nagy részét, de közben azért az óriásfotó ügye is előrébb jutott. Olyannyira, hogy a múlt héten megérkezett a tengerentúlról a fotózáshoz szükséges robotfej (eredetileg a Dr. Clauss manufaktúra termékét terveztük beszerezni, de találtunk egy jóval barátságosabb árú amerikai alternatívát, a Gigapan Epic Pro fejét).

Amikor az év elején Klapanciusz maestro ötlete nyomán megbeszéltük az egész óriásfotózást, a Drezdáról készült 26 gigapixeles kép volt a világrekord, amit időközben egy párizsi fotóval beállítottak, majd egy szerény 45 gigapixeles dubaji képpel megdöntöttek, tehát körülbelül kétszer akkora képet kell majd összehegesztenünk, mint eredetileg terveztük (igaz, a 27 gigapixellel is jók lehetünk az Európa-rekordra):

A dubaji kép nem éppen egy aprólékosan kidolgozott mestermű, de hogy hatalmas, az kétségtelen (igaz, nagyjából a felét a kéklő ég teszi ki). A fotózásról készült videón látszik, hogy olyan magasságú épület tetejéről készült, amilyent nem nagyon fogunk találni Pécsen, de innen szép nyerni:

A robotfej megérkezése után még aznap elindultunk, hogy kipróbáljuk, mire képes. Egy Pentax K200D (Pentax smc DA 50-200mm f/4.0-5.6 ED objektívvel) és egy könnyű hobbiállvány volt kéznél, így ezekkel végeztük az első teszteket. Először a Gellérthegy oldalából, a Szent Gellért szobortól fényképeztünk, majd felmentünk a Citadella tetejére, és a lemenő nap fényében készítettünk egy panorámát a városról.

A Citadella tetején elég rendes huzat volt, a Beafourt-skála szerinti 4-5-ös erősségű szél is lehetett, ingott is a robotfej a könnyű kis állványon rendesen. Aztán fotózás közben persze a masina kengyele is beleakadt az állványba, kezdhettük elölről az egészet. A következő körben aztán 16 perc alatt készült el a 200, összesen 1,3 gb-nyi kép (vízszintesen 160 fokos, függőlegesen 54,8 fokos látószöget fogva be). A fotók összedolgozásához kétféle szoftvert próbáltunk ki, a robotfejhez kapott Gigapan Stitch 1.0-t, illetve a legjobbnak tartott Autopano Giga V2.0.8-at. Különösebben egyikben sem mélyedtünk még el, utóbbival így aztán nem is sikerült értelmezhető formátumú eredményt produkálnunk, az előbbi viszont gond nélkül összerakta a panorámát. Az i5-ös processzorral és 4 gigabájtnyi memóriával megáldott gép 28 perc alatt végzett a feladattal. A kész kép mérete okozott némi csalódottságot, mindössze 0,23 gigapixel lett, ami az eredeti tervünknek is mindössze századrésze. Semmiféle utómunkálatokat nem végeztünk rajta, néhány kisebb illesztési hibától eltekintve mégis egész használható panorámát kaptunk:

Pár nappal később kaptunk kölcsön egy Canon 7D-t (ilyen géppel készült a dubaji óriáspanoráma is, de nekünk csak egy jóval kisebb, Canon EF 28-135mm f/3.5-5.6 IS USM objektívünk volt hozzá), amivel az Erzsébet hídon állva készítettünk egy képet a Gellérthegytől a Belvárosi Plébániatemplomig. Szél gyakorlatilag nem volt, viszont a híd remegett rendesen egy-egy nagyobb busz áthaladásakor. De nem is ez okozta az igazi problémát, hanem a néhol felhős égbolt: hol sütött a nap, hol nem, ami aztán a végeredményen is erősen meglátszik. 250 képet (25 oszlop, 10 sor, vízszintesen 207 fokos, függőlegesen 52,5 fokos látószöggel) készítettünk 19 perc alatt, amik összesen 1,67 gigabájtot tettek ki. A fentebb említett számítógép bő 1,5 órán át dolgozta fel a képet (aztán az internetes feltöltés 4-5 órán át tartott), az eredmény pedig egy 3 gigapixeles Budapest panoráma lett, ami ismereteink szerint az eddigi legnagyobb itthon:

Jól látható, hogy ez a (szintén utómunkálatok nélkül készült) panoráma nagy ugyan, de néhol foltos: ennek oka, ahogy korábban is említettük, hogy a fotózás alatt hol sütött a nap, hol felhők takarták éppen.

Az első próbálkozások alapján jó darab út áll még előttünk, amíg nekiláthatunk az éles, pécsi fotózásnak. A következő napokban-hetekben különféle gépeket és objektíveket próbálunk ki (előreláthatóan egy Canon 5D lesz a következő, nagyobbfajta teleobjektívvel, de ha valaki szívesen csatlakozna egy-egy próba erejéig a saját felszerelésével, szívesen látjuk), s egy jóval stabilabb állványt is kell találnunk. A robotfej finomhangolásával (függőleges és vízszintes elmozdulás, képkészítésre hagyott idő) is lesz még munkánk bőven, akárcsak az összeillesztő szoftverek nyúzásával. Sajnos a köpönyeg.hu előrejelzései nem sok jót ígérnek a tesztelés szempontjából, egyáltalán nem látszik napos és szélmentes időszak a következő hetekben. A pécsi fotózáshoz pedig majd több napon át tartó napsütésre lesz szükség…

Szeretnénk megköszönni az eddig beérkezett támogatásokat és felajánlásokat. Aki szívesen hozzájárulna az óriásfotó megvalósulásához, a Mandiner Kft. elkülönített alszámlájára várjuk a felajánlásokat, a fejleményeket itt, a Facebookon és a a 27gigapixel.mandiner.hu projektblogon lehet követni. A felajánlásokat egyrészt közvetlen utalással tudjuk fogadni:

Mandiner Kft., 10918001-00000069-82950012 (számlavezető: Unicredit Bank)

Vagy lehetőség van online bankkártyás fizetésre is, Paypalen:

Amivel a 26 gigapixeles panorámafotó készült

szombat, január 30th, 2010

Megmutatjuk, hogy a drezdai 26 gigapixeles panorámafotó milyen felszereltséggel készült. A több, mint 297 500 x 87 500 pixeles vagyis 26 gigapixeles, 105 méter hosszú és 35 méter magas lenne, ha kinyomtatnák.

Most a motoros állványfej leírása következik a gyártó dr. Clausstól (árakkal).

(A fordítást későbbre ígérjük, ez a fotós szaknyelv sok félrefordításos meglepetést okozott).

RODEON VR Head ST

ára: 3956.00 €
(19% áfával számolva 4707.64 €)

Automatic pan-and-tilt-head with higher requirements on strength, resolution power and vibration absorption, for the production of cylindrical and spherical 180°x360° panoramas in a high-resolution multirow-procedure with Bluetooth Class 1 and RS-232 / USB interface. Compared to the VR Head CL the vertical gear has been accomplished stronger, and the horizontal one has been equipped with an additional magnetic brake.
(Motorized Head, Rechargeable Battery, Battery Charger, Software-CD en/ger (control software for PDA and PC) in a transportation case)
A suitable camera trigger-cable (see accessories) is additional necessary!
To use the RS-232 / USB interface an additional cable set (see accessories) is necessary. Using this cable an external power supply is possible.

Specifications

Model: RODEON VR Head ST
Art.-No. 21 30 500 0002 1 2
Dimensions (WxHxD): 300 mm x 325 mm x 66 mm

Sliding Range
horizontal (lens height) 34 – 97 mm
vertical (nodal point) ± 20 – 124 mm

Weight: 8.3 lb / 3.75 kg (w/o battery)
Payload: 11 lb / 5 kg

Tripodscrew
Tripod: 3/8 ”
Camera: 1/4 ” with quick release adapter

Interfacemodule: Bluetooth & RS-232

Gears:
horizontal: 24’000 Steps with Magnetic Brake
vertical: 72’000 Steps with Reference Point

Moving Range
horizontal: unlimited
vertical: unlimited

Power Supply: NiMH-Battery 7,2 V 2600 mAh

Battery Charging Unit Accumulator supervision with plug-in power supply unit (optional: Power adapter for vehicles)

Camera Trigger

Pretrigger / Trigger: 2 independent galvanically uncoupled switching outputs (normally open)
Camera Trigger Cables (not in scope of delivery): 2.5 mm plug / Nikon MC-23-compatible / Canon RS-80N3- compatible EOS / Mamya / Hasselblad or others


Bluetooth-Control Class 1

Transmission Range: up to 100 m

dr. Clauss, Rodeon VR Station STRODEON VR Station ST

Ára: 4281.00 €
(19% áfával számolva 5094.39 €)

Az előző állványfejnek a irányítópulttal változata.

Automatic recording station (without camera) consisting of RODEON VR Head ST with additional integrated, detachable, wireless and touchsensitive control unit.
(Motorized Head with control unit, Rechargeable Battery, Battery Charger, Software-CD en/ger (control software for PDA and PC) in a transportation case).
A suitable camera trigger-cable (see accessories) is additional necessary!

The RODEON VR Station ST is especially designed for extreme long focal length teleoptics (>300mm). The superstrong and high resoluted vertical gear provides more than sufficient force to lift these encumbrances, and an additional magnetic brake at the horizontal gear allows the VR Station ST to absolutely stop at every arrived position.

Identical in construction to the Rodeon VR Head ST the VR Station ST comes with an integrated, detachable and wireles control interface.

Features:

Extra strong and powerful vertical gear
Magnetic brake at the base plate of the VR Head ST
Automatic programmable positioning into 2 axis
Manual positioning through notebook
Automatic triggering of the camera (incl. pre-triggering)
detachable wireless control unit with touchsensitive display
Power supply of all components by quick replaceable battery
Nodalpoint adjustable (Objectiveheight, Distance
Camera mounting by 1/4″ quick release adapter plate
Full flexibility thanks to standardized interfaces (RS-232, Bluetooth)

RODEON VR Head CL, dr. ClaussRODEON VR Head CL

3130.00 €
(áfával 3724.70 €)

A Rodeon VR Head St némiképpen olcsóbb testvére. Gyorsaság, erő, strapabírás, pontosság + csökkentett súly, erősebb fékek.

The RODEON VR Head CL stands out by its full automation with concurrent highest possible flexibility, and is designed for users, which want to be prepared for all their customers wishes. Therefor all possibilities for upgrading are open, up to a RODEON TurnTable.

Automatic pan-and-tilt-head for the production of cylindrical and spherical 180°x360° panoramas in a high-resolution multirow-procedure with Bluetooth Class 1 and RS-232 / USB
interface. (Motorized Head, Rechargeable Battery, Battery Charger, Software-CD en/ger (control software for PDA and PC) in a transportation
case)
A suitable camera trigger-cable (see accessories) is additional necessary!
To use the RS-232 / USB interface an additional cable set (see accessories) is necessary. Using this cable an external power supply is possible.

Specifications

Model: RODEON VR Head CL
Art.-No. 21 30 500 0002 0 5
Dimensions (WxHxD): 300 mm x 310 mm x 66 mm

Sliding Range
horizontal (lens height): 34 – 97 mm
vertical (nodal point): ± 20 – 124 mm

Weight: 6.6 lb / 3,0 kg (w/o battery)
Payload: 11 lb / 5 kg

Tripodscrew
Tripod: 3/8 ”
Camera: 1/4 ” with quick release adapter

Interfacemodul: Bluetooth & RS-232

Gears:
horizontal: 24’000 Steps
vertical: 24’000 Steps with Reference Point

Moving Range
horizontal: unlimited
vertical: unlimited

Power Supply: NiMH-Battery 7,2 V 2600 mAh

Battery Charging Unit: Accumulator supervision with plug-in power supply unit (optional: Power adapter for vehicles)

Camera Trigger
Pretrigger / Trigger: 2 independent galvanically uncoupled switching outputs (normally open)
Camera Trigger Cable (not in scope of delivery): 2.5 mm plug / Nikon MC-23-compatible / Canon RS-80N3- compatible EOS / Mamya / Hasselblad or others

Bluetooth-Control Class 1
Transmission Range: up to 100 m

The RODEON VR Head CL is also available with integrated, detachable wireless control unit as RODEON VR Station CL.

RODEON VR Station CL, dr. ClaussRODEON VR Station CL

Ez tkp. a Rodeon VR Head CL + egy elektromos kütyü (tudomásom szerint egy laptop is megteszi helyette)

The RODEON VR Station CL stands out by her full automation with concurrent highest possible flexibility, and is designed for users, which want to be prepared for all their customers wishes. Therefor all possibilities for upgrading are open, up to a RODEON TurnTable.

Identical in construction to the Rodeon VR Head CL the VR Station ST comes with an integrated, detachable and wireles control interface.

Features

Automatic programmable positioning into 2 axis
Manual positioning through notebook
Automatic triggering of the camera (incl. pre-triggering)
detachable wireless control unit with touchsensitive display
Power supply of all components by quick replaceable battery
Nodalpoint adjustable (Objectiveheight, Distance
Camera mounting by 1/4″ quick release adapter plate
Full flexibility thanks to standardized interfaces (RS-232, Bluetooth)

Bónuszként itt van a hatalmas objektívekre kifejlesztett RODEON VR Head HD, brutálisan strapabíró szerkezet brutális áron ((6533.10 € és 7919.45 € között)